Ha megkérdezel bárkit….

Megkérdezhetsz bárkit, “ha lehetne 3 kívánsága mi lenne az,”  akkor majdnem biztos, hogy az alábbi 3 dolog közül valamelyik a felsorolás között lesz:

           Pénz 

                Utazás

                      Egészség ….

És persze a család, ház, autó, stb…  stb…

De szinte biztos, hogy a fent nevesített 3 tétel közül valamelyik – vagy akár több is, – szerepelni fog!

Én úgy gondolom, sokkal egyszerűbb olyan termékkel/szolgáltatással foglalkozni, ami az emberek többségének kell, mint azt ajánlani, ami épp nem annyira fontos számukra. Kereslethez igazítani a kínálatot!

Kezdőoldalamon leírtam, hogy évek óta dolgozom azon, hogy a lehető legjobb dolgokat tudjam átadni Neked!

Folyamatosan tanultam, – és tanulok most is, valószínű életem végéig, hogy átadhassam Neked az ismereteket, a tudást!

Ehhez nekem is fejlődnöm, tanulnom kellett! (Ebbe most nem mélyedek el, mert azt a Képzés menü alatt bővebben kifejtem.)

Itt arról szeretnélek tájékoztatni, hogy az elmúlt években melyek voltak azok a termékek/szolgáltatások, amelyek “kiállták a próbát”.

Bizonyára nem vagyok egyedül azzal, hogy több dolog érdekel, hogy több mindenben látok fantáziát.

Számomra teljesen vállalható, hogy az ember több dologgal képes foglalkozni egyszerre. Szerintem nagyon nagy baj lenne, ha csak arra lennénk képesek, hogy egy időben egyetlen dologgal foglalkozzunk. Szerintem ma az emberiség fejlődésének e szakaszában szinte szükséges is, hogy több ismerettel, tudással, tapasztalattal, információval rendelkezzél.

Az “értékesítés” területén is tudom, hogy nagyon sokan több üzletben is érdekeltek. Az persze más kérdés, hogy felvállalják-e, vagy sem!

Szerintem sokkal jobb dolog úgy kommunikálni valakivel, hogy nem egy konkrét dolgot próbálunk “ráerőltetni,” hanem felmérjük az igényeit, és a számára legkedvezőbb módozatú üzletet/terméket ajánljuk neki. Ehhez viszont szükséges, hogy Te is több dologban legyél járatos, több minden legyen a tarsolyodban!

Persze ismerem én a cégek vezetőinek véleményét is, hogy legyél az üzleted elkötelezett híve,… stb. Meg persze ismerem az ellentábor véleményét is, miszerint “egyik üzletből a másikba ugrálni nem jó dolog”…  stb. stb.

Én erre azt mondom, legyél saját magad elkötelezett híve!  Építsd fel a saját üzletedet! Ne másét! És hogyne! Képviseljél persze cégeket, terméket, de soha ne az legyen az első! Mindig Te magad! Csak akkor érhetsz sikereket, ha a saját kezedbe veszed a sorsodat! És megsúgom: csak akkor tudsz másoknak segíteni, ha előtte magadon is segítettél! Így tehát fel van adva a lecke!

Én azt vallom, ha valaki évekig “kitartóan” dolgozik valamely üzletben, és egy-két év alatt sem keres annyit, mint amennyi a kiadása az adott üzlettel kapcsolatosan, sőt annál is többet, akkor a legnagyobb butaság lenne azt tovább erőltetni. Vagy változtasson, vagy hagyja abba! Ez nem azonos azzal, amikor feladod!  Ez teljesen más!

Az álmaidat soha ne add fel! Azért dolgozzál keményen addig míg meg nem valósul, de okosan! Ha nem találod meg a számításodat ahol tervezted, akkor sajnos meg kell keressed a megfelelő partnereket, céget, terméket, módszert. 

Akkor lehet, hogy tanulnod kell, lehet, hogy még fejlődnöd kell!  Tedd meg! S ha megteszed, hidd el, megvalósul minden álmod!

Amikor egyes üzletekben a vezetők arra biztatják a tagokat, hogy kitartás, néhány év, és megtörténik a csoda, nos sajnos az szerintem ámítás. Persze, néhány főnek sikerül, de biztos, hogy az a kivétel! Én tudom, mert végig csináltam. Én aztán nagyon is kitartó voltam! Egyetlen üzletet sem hagytam ott két éven belül! (Bár nem is voltam olyan sokban. Sőt amivel az utóbbi néhány évben foglalkoztam, azt nem is hagytam ott. Hisz ma is kedves számomra. Csupán azt a módszert hagytam ott, amivel nem tudtam azonosulni. Kialakítottam inkább a magam számára elfogadható módszert, amit az elmúlt években tanultam.)

Az viszont tény, hogy mindenhol – minden cégnél – tanultam. Volt ahol sikereket értem el, s volt ahol kevésbé. Mégis tudom, hogy ez mind egy-egy állomás volt az életemben, és mind szükséges volt ahhoz, hogy azok a tapasztalatok, azok a kapcsolatok létrejöhessenek.

Az persze már más kérdés, hogy néhány év után rájöttem, ha nem változtatok, ha nem hozok létre valami olyasmit, ami a legtöbb embernek segít, akkor nem viszem semmire ebben a szakmában.

Így aztán elkezdtem tanulni. Független, külső oktatóktól, trénerektől, tanítóktól magát a szakmát.

Sőt arra is rájöttem, hogy a mai világban az online marketing tudás nélkül sokra nem megyek. Ez nekem már 5 éve tervem, hogy meg tanuljam. 2011-ben, amikor elszegődtem az akkori, – szívemhez nagyon közel álló – céghez, már akkor is az vonzott oda, hogy megmutatták, hogy rövidesen mi is építhetjük az üzletünket “online”, és hogy az milyen jó dolog! Gondolj bele! Felépíted a rendszert, és utána már automatikusan képes működni! Te mondjuk épp alszol, és közben pedig szépen sorakoznak a vásárlások reggelre, és ez növeli a számládat jelentős összegekkel.

Hát persze, hogy tetszett a dolog!  Igen ám, csak az volt a baj, hogy évekig kellett várni, hogy az online rendszer beinduljon, s amikor beindult, egyszerűen nem volt működőképes, nem volt használható. Nem csak nekem, többeknek sem! (Pontosabban én egy embert sem ismertem, akinek működött volna!)

Mit volt mit tenni, kerestem tovább a lehetőségeket, mert úgy gondoltam, hogy ennek valóban van jövője, és én igenis meg akartam tanulni ezt a “szakmát”.

Rövid idő után egy ismerősöm elhívott egy másik üzletbe, ahol épp erre az igényemre ígért megoldást. Mivel az üzlet olyan volt, ami egyébként nekem nagyon tetszett, úgy gondoltam, hogy oké, akkor ott megtanulom az online üzletépítést.

Hát sajnos ott sem működött úgy a dolog, ahogy ígérték. Egyszerűen heteket, hónapokat dolgoztam rajta, tanultam, de nem volt képes jól működni a rendszer! Egy idő után pedig be is szüntették.

Hát ez a probléma a cégen belüli online rendszerekkel! Csak arra képes, hogy az adott céget promótáld, /reklámozd/, általában nem kevés havi díja van, ráadásul ott nem is lehet jól megtanulni, majd gondolnak egyet, s megszüntetik.

Így megint ott voltam, hogy ebben a dologban nem jutottam előre.

De mivel nem tudtam szabadulni ettől a dologtól, elkezdtem keresni független képzőket, hogy hol tudnám megtanulni végre ezt az online marketinget!

Mellette pedig kerestem azt a céget/terméket, amivel jól tudok majd dolgozni online is.

Így alakult, hogy tavaly végre megtaláltam azt az Online Marketing Specialistát, akinek olyan képzési módszere van, ami végre működött. Most ezeknek részleteire nem térnék ki, azt majd a Képzés menü alatt bővebben kifejtem, de a lényeg az, hogy végre egy működő, használható rendszert kaptam, amivel végre el tudtam kezdeni a munkát!

Ahogy látod, azért ragadt rám valami, sőt tényleg nagy örömmel tanulom, és ültetem át a gyakorlatba a tanultakat, így jött létre ez a weboldalam is.

Weboldalam már működik, láthatod, hogy létre lehet hozni weboldalt, és ez már az én “művem”. Ezt a tudást már nem veheti el tőlem senki! Ezt már bármikor tudom alkalmazni bármilyen üzletre, akár a saját könyvelőirodámra is!

Persze nem mondom, hogy egyik napról a másikra készült el, és még sok tanulnivaló van, de ez már nagyon nagy biztonságot tud adni! Hiszen gondolj bele! Egyszer elkészítem, s utána már számtalan emberhez el tudom juttatni az információt! Hát ez a lényege ennek!

De ahogy az már lenni szokott, persze, hogy nem egy cég/termék került az utamba, hanem ennek a csapatnak , és kapcsolataimnak köszönhetően több is, amik abszolút kiegészítik egymást, így nagyon komolyan átgondoltam a dolgot, és arra a következtetésre jutottam, hogy miért ne?

Miért ne kerülhetnének fel ezek a kínálatomba, hiszen abszolút beleillik abba a modellbe, amin évek óta dolgozom.

Ez így egy kerek egészet alkot véleményem szerint!

Úgy gondolom, semmi kivetni való nincs abban, ha mondjuk elkezdünk dolgozni az egyik termékkel, ami jelenleg a világ leges legjobb üzlete és a lehető legnagyobb esély van arra, hogy kiemelkedő jövedelemre tegyünk szert, majd az itt megkeresett pénzt, – nyilván ami a megélhetésen  és szükségleteken felül marad, – a lehető legjobb módon befektetjük, például részvényeket, vagy termelőeszközt vásárolunk rajta. 

Húúúú  gondolom, ez így egy kicsit sok, de hidd el, nagyon szépen hozza egyik a másikát! Hisz mire való a sok pénz, ha nincs értelmes felhasználási terved hozzá? A párnába, vagy bankba tenni ma nem a legjobb megoldás!

Szerintem, ha a pénzt megteremtettük, majd jó hosszú időre /legalább 25 évre / biztosítottuk jövőnket, jöhetnek más kellemes és szükséges dolgok, mint pl. foglalkozni az egészségünkkel, vagy épp a hobbynkkal. Ez nálam az utazás! És valóban az az álmom, hogy rövid időn belül csapatostul utazzunk a világ bármely pontjára. Töltsük el együtt a szabadidőnket, és éljük az életet! Erről blogbejegyzésemben fogok írni.

Fontosnak tartom, hogy hosszú távon gondolkozzunk, hogy legyen egy jó stratégia, egy működő rendszer, s akkor minden belefektetett munka és pénz sokszorosan megtérül!

Igen tudom, én szakmailag is vizsgálom a dolgokat, sajnos attól nem tudok elszakadni, de azt gondolom, hogy ez Neked is segítség lehet!

Ha ezzel Te is egyet értesz, és látsz benne fantáziát, akkor várunk a csapatba!

Itt megtanulod szépen lépésről-lépésre a módszert, felépíted a saját üzletedet – akár online, – és működteted.

Hisz valóban egy idő után már elég automatikusan tud működni. Ráadásul egy olyan ismeretre teszel szert, amit bárhol máshol is hasznosítani tudsz az életedben. Akár egy vállalkozásban, bármi más üzletben, vagy, akár a hobbydnál, de lehetne sorolni számtalan alkalmat.

Én tényleg vizsgáltam, hogy olyan termékek jöjjenek szóba, amik a legtöbb ember számára fontosak, és szükségesek.

Az is szempont volt, hogy ne egy újabb pénznyelőbe tegyem a pénzemet, hanem végre olyan üzletet találjak, ahol több a bevétel mint a kiadás. Hogyan valósítható ez meg? Hát egyszerűen! Például úgy, hogy a kezdő csomag megvásárlását követően ne legyenek további havi kötelezettségek (kötelező befizetések) ahhoz, hogy az ember dolgozni tudjon, vagy jövedelemre tegyen  szert!

Nos jelentem, vannak ilyen üzletek, gyakorlatilag az ajánlatok között szereplők ilyenek!  Ahogy mondtam, a részleteket az adott termékhez tartozó weboldalon fogom bemutatni, igyekszem a lehető legtöbb információt átadni.

Lehet, hogy egyáltalán nem érdekel, ezzel sincs semmi gond, hidd el, nem foglak rábeszélni egyikre sem!

Az is lehet, hogy üzletileg nem érdekel. Ez sem probléma. Nézd meg a termékeket, és lehet, hogy mint fogyasztó, /felhasználó/ esetleg érdekelni fog.

Vagy az is elképzelhető, hogy Téged épp csak az egyik, vagy másik fog érdekelni. Ez is rendben van. A döntés a Tied, az én feladatom pedig az, hogy segítsek Neked, nem pedig, az, hogy bármit rád erőltessek, amihez semmi kedved!

Épp ezt szerettem volna elkerülni ezzel a módszerrel!

Javaslom nézd meg a weboldalakat, kísérd figyelemmel tájékoztatásaimat, beszéljünk ezekről személyesen, skype-n, telefonon, és nézzük meg, mi az amivel a lehető legjobban tudok segíteni Neked életed jobbá tételében!                                  

Remélem tudtam Neked segíteni.

                                                           Üdvüzlettel: Forró Kati.

 

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.